Az utolsó másodpercig izgalmas volt a végül simának látszó Mádám VinCE győzelem. Mösziö Terroir organikus módon távozott. – Humayer Dávid Játékmester összefoglalója

 

Több mint 1 év szervezés után végre létrejöhetett Vancsik Ivett és Kató András párharca. Ivett már 1 éve választott borokat, amiknek most a 3/5-ét cserélni kellett. András pedig kizárólag organikusan művelt szőlőből készült bort hozott. Kezdjük is az első kategóriával (Hétköznapi Fehér) ami a Mösziö Terroirhoz méltóan egy biodinamikus olasz szürkebarát vagyis egy pinot grigio volt. A túloldalon sem az egyszerű választás mellett tette le a voksát Ivett, mivel a Pécsi Egyetem egyik különleges szőlőfajtájából egy Jázminból készült aromatikus bort választott. Az utóbbi röviddel (kb. 3 szavazattal) nyert. András tudta, hogy az illatos fog nyerni.
Ezt követte két hatalmas (“nagy”) fehér bor következett. Egymásnak esett a Bodrog-partja (Tokaj) és a Rajna-partja (Rheingau). Bott Pince dűlőszelektált (Csontos) Furmintját hozta András és a német Leitz-et Ivett. Utóbbi röviddel (kb. 3 szavazattal) nyert. Számomra mindkettő top bor volt, bár a közönség néhány tagja diplomatikusan kifejezésre juttatta, hogy ebben a körben ennél többet várt. Megértettem őket, a bor szubjektív, szerencse, hogy egy borpárbajon vagyunk. Szerintem csúcs borok voltak. Lapozzunk.
A hangulat alapszinten mozgott, a párbajozók csak kóstolgatták egymást, ekkor még én sem hittem, hogy a végére ökölharcot fogunk látni.  Az állás ekkor 2-0 volt Ivett javára.
A hétköznapi vörösök kategóriában egy olyan bort indított Ivett, amit már 1 éve beszereztem és a járvány miatt a Kóstolom Borbár egy sötét sarkában várta az ütközetet. Egy kevésbé ismert mátrai gyöngyszem (?), az Ákos Pince Kármélus fantázianévre hallgató Zweigeltje vette fel a küzdelmet egy északi-balatoni BIO Cabernet Sauvignonnal, amit a Dobosi Pincészet készített. A Zweigelt nem simán (kb. 3 szavazattal), de fityiszt mutatott a sötétebb balatoninak, ezzel 3-0 módosította az eredményjelzőt.
3 Ivett győzelem, egyik sem túl meggyőzően, de akkor mit mondjon András? 3 apró vereség. Van visszaút? Mindenképpen meg kell nyernie a következő kört. Az sem baj, ha nagyon…
Nagy vörös. Vártam ezt a kört. Ivettnél a párbaj előtt módosítanom kellett, mert a 2018-as argentin Malbec helyett a 2019-es verziót tudtam beszerezni. De ahogy, Ivett fogalmazott: A Malbec az akkor is jó, ha rossz. Így nem félt az évjáratváltástól. Azonban egy valamire nem számított, hogy Mösziö Terroir nem hiába van régóta a szakmában és olyat villantott, amit Britney Spears is megirigyelne. Elhozta azt a bort, amit ő kezdett el 15 (?) éve importálni. A Borpárbaj történelmében először LIBANONI bort kóstolhattunk. Chateau Musar ‘Hochar Pere et Fils’-nek hívták és megfogta a Malbec nyakát, majd egy rövid, de határozott mozdulattal hatástalanná tette. 6 ponttal verte meg a Malbecet, csoda bor volt és ezzel esélyt adott magának az utolsó körre.
Az állás 3-1 volt. A Jolly győztese két pontot ér. Az összszavazatok miatt 4 ponttal kellett győznie ebben a körben Andrásnak a továbbjutáshoz.
Egy tokaj-hegyaljai (mádi) szamorodni találkozott egy tokaj-hegyaljai (tarcali) pezsgővel. Azaz a kategóriát kihasználó erős kontraszt esélyt adott Andrásnak, hogy fordítson. Ivett a borászatok Apple-jét a Holdvölgy borászatot állította maga mellé, András pedig a biodinamikus elvekkel működő, régi motoros Királyudvart. Kissé én is izgultam, hogy vajon mi lesz itt. Jön-e a dráma?!

Elkezdődött a szavazás… éééééés 5 pontos különbség a két bor között. Ezt nem hiszem el!!! Lehet, hogy Andárs megcsinálta?!!? De, de, de… NEM. Ugyanis a szamorodni nyert 5 ponttal. WOW! Ivett továbbjutott. Ez kemény volt…Csodálatos édes bor volt. Ha nem lett volna csodálatos, akkor valószínűleg András a továbbjutó… nagybetűs ÜTKÖZET lett a vége. Pusztakezes. Öröm volt nézni. 5-1 a vége. Gratulálok a párbajozóknak!

 

4-en maradtak az ide Borpárbajban. Mácsai Ilcsi (Mrs. TOKIO), Vancsik Ivett (Mádám VinCE), Bálint László (The Wine Judge), Szilágyi Laci (A SZIKLA).

 

Ősszel találkozunk a Kóstolom Borbárban és előtte még lesz 1 Borpárbaj különkiadás a Balaton mellett. Hamarosan arról is több info. Köszönjük, hogy jöttetek, jöttök és jönni fogtok!

Videó: Oláh Róbert

Képek: Oláh Róbert